Rólunk

Miután két évet éltünk és dolgoztunk Londonban, hazatérve becsöppentünk a Kartago Tourshoz idegenvezetőnek. 2002-ben volt ez, azt gondoltuk, legfennebb egy idényt fogunk itt dolgozni, de 2007-ben már 8 szezont tudtunk magunk mögött. Így nemcsak a Kanári-szigetekre, hanem Brazíliába, Egyiptomba, Krétára, Santorinire és a Zöld-foki-szigetekre is eljutottunk. Ezekben az években több száz turista tanult tőlünk, és mi is tőlük. Nemcsak anyagiakban gyarapodtunk ezalatt az idő alatt, hanem tapasztalatot szereztünk, világot láttunk és ismertünk meg – ezt kamatoztatjuk most is egyszerű utazókként és turisztikai irodaként is. 2007-ben csak sejtettük, hogy egyszer Maros megye több utazási irodájának egyike leszünk, de 2018 februárjában már tudtuk, hogy mi leszünk az utazási iroda: a Koko Tour.
Ne a tárgyakat halmozd az életedben, hanem a kalandokat. Nem dolgokat kell felmutatni, hanem emlékeket mesélni – nemcsak hirdetjük, hanem hisszük ezt, mert magánemberként is így élünk.
Turisztikai irodaként tapasztalatunkra alapozunk, az adott szavunkra pedig törvényként tekintünk. S hogy hogyan dolgozunk, mit nyújtunk turistáinknak? Erről a legjobban a saját útjainkon készült filmek, képek mesélhetnek.

Kezdetben: